Finax Blog

Információk, amelyek segítik Önt a megfelelő befektetésnél

Halj meg nullával - Hozd ki a legtöbbet a pénzedből és az életedből

A mai világban a legfőbb hangsúlyt arra helyezzük, hogy életünk során hogyan szerezhetünk elegendő pénzösszeget ahhoz, hogy idős korunkban is jól élhessünk. De vajon ez az út vezet a boldog élethez? Bill Perkins Die With Zero (Halj meg nullával) című könyve egészen más nézetet közvetít. Számos progresszív, bár egyesek számára talán ellentmondásos gondolatot rejt arra vonatkozóan, hogyan maximalizálhatjuk a pénz nyújtotta előnyöket életünkben, miközben az már javában zajlik.

Juraj Hrbatý | Személyes pénzügyek | 31. január 2024

Nemrég olvastam Bill Perkins Die With Zero című könyvét, és azt kell mondanom, hogy teljesen lenyűgözött. Mint olyasvalaki számára, akit mindig is érdekeltek a személyes pénzügyek, a vagyonteremtés és a befektetés témái, ez a könyv nagyszerű olvasmány volt. Valójában ez volt az első olyan könyv, amely nem a vagyonteremtéssel foglalkozott, hanem azzal, hogyan lehet azt hatékonyan felhasználni.

A könyv fő mondanivalója az, hogy az olvasóknak segítsen tudatosítani, hogy a pénz csupán egy eszköz a boldogságunk maximalizálásához és az élet kiteljesedéséhez. Ahogy a könyv címe is sugallja, ha a lehető legteljesebben akarjuk élvezni az életünket, nincs értelme a halálunkig vagyont halmozni, mert az a halálunk után haszontalan lesz számunkra. A szerző szerint a legoptimálisabb megoldás az, ha úgy halunk meg, hogy a számlánkon lévő összeg egyenlő legyen a nullával.

A szerző úgy tekint az élményekre és szeretteinkre való pénzköltésre, mint a boldogságba való befektetésre, az emlékeink pedig osztalékot jelentenek, amelyet a jövőben jövedelemként kapunk. Ezért olyan élményekbe szükséges befektetnünk, amelyek a legerősebb emlékeket (a legmagasabb hozamot) biztosítják számunkra. Ugyanakkor minél korábban fektetünk az élményekbe, annál hosszabb ideig kapunk belőlük osztalékot emlékek formájában, és így annál nagyobb lesz a teljes hozamunk.

Az életben három alapvető erőforrásunk van: egészség, idő és pénz. Hasonlóan a befektetési háromszöghöz (kockázat, likviditás, hozam), szinte lehetetlen maximális likviditással és minimális kockázattal magas hozamot elérni. Ugyanez a helyzet ezzel a háromszöggel is.

Kezdjen el befektetni még ma 

Amikor fiatal és egészséges vagyok, általában nincs elég pénzem arra, hogy élményekbe fektessek, még ha "időmilliomos" is vagyok. Ezzel szemben, amikor öreg vagyok, lehet, hogy van elég pénzem és időm, de az egészségem romlik, és nem tudok olyan élményekben részesülni, amilyenekben szeretnék. Az alábbi kép gyönyörűen összefoglalja ezt:

A könyvben található táblázat szintén felkeltette az érdeklődésem, amely az egészség és az élmények egyensúlyát, valamint azt magyarázza, hogy mikor érdemes ezeket maximalizálni. Ez a diagram gyönyörűen mutatja, hogy mikor nyílnak meg a legnagyobb lehetőségek az életünkben, az élményekbe való befektetéshez. Ez negyven és hatvanéves kor között van.

Visszatérnék azonban a "Die With Zero" gondolatára is. Igen, ez a gyakorlatban szinte irreális, mert soha nem lehet tudni, hogy mégis milyen betegséggel kell majd megbirkózni az életünk végén, és hogy pontosan mennyi pénzre lesz szükség a leküzdéséhez. Azonban egy évvel rövidebb ideig tartó teljes élet jobb lehet, mintha az ember életében semmit sem tapasztalna, és 85 évesen azt a pénzt az egészségének meghosszabbítására költené. Ahogy a nagymamáim szokták mondani: "Unokám, már nem éri meg befőzni. Nem élem meg, hogy én azt megehessem".

Sokan gondolhatják azt, hogy egyáltalán nem bánják, ha a számlájuk nem mutat nullát abban a pillanatban, mikor örök nyugovóra térnek. Elvégre gyerekeik, vagy utódjaik öröklik majd azt. Magyarországon azonban az átlagéletkor ma 77 év körül van. Gyakran előfordul azonban, hogy az egyik élettárs később távozik az élők sorából, és ezért a gyerekek viszonylag későn öröklik az ingatlant vagy a megmaradt vagyont. Amikor már a gyerekek mondjuk 55-65 évesek és a megromlott egészségi állapotuk miatt már nem tudják olyan mértékben élvezni az örökséget, mintha fiatalabb korukban jutottak volna hozzá.

Ebből a szempontból a szerencsésebb emberek közé tartozom. A teljes örökségemet a szüleimtől kaptam körülbelül 17 évvel ezelőtt, amikor 27 éves voltam (félreértés ne essék, mindkét szülőm még él). A bátyám vett a szüleimnek egy házat, a szüleim pedig nekem ajándékozták mindkét lakásukat. Ezeket felújítottam, majd később eladtam. Nekik köszönhetően kaptam egy remek alapot, hogy felépítsek egy családi házat Szlovákia fővárosában, Pozsonyban.

Ez az örökség hihetetlenül pozitív hatással volt az életemre, és ezért rendkívül hálás vagyok a szüleimnek. Sokkal boldogabb életet élek anyagi megpróbáltatások nélkül, és már fiatalon rengeteg pénzt tudtam befektetni olyan élményekbe, amelyekből most nagyon nagy osztalékot kapok emlékek formájában.

Őszintén bevallom, nem tudom, hogy a korai örökség nélkül ma a Finax sikeres tulajdonosa lennék-e. A pénzt, amit a Finax indításába fektettem, valószínűleg inkább egy jobb lakás megvásárlására fordítottam volna, mint egy bizonytalan kimenetelű vállalkozásba. A korai örökség tehát hatalmas hatással volt az életemre.

Én személy szerint csupán egyetlen közösségi hálón, a LinkedIn-en tevékenykedem, ahol gyakran posztolom a személyes pénzügyekkel kapcsolatos meglátásaimat és az általunk készített tartalmakat. A LinkedIn profilomon számos bejegyzést tettem már közzé, köztük egy felmérést, amelynek egy meglehetősen ellentmondásos címe volt, nevezetesen: "Hány évesen szeretnél leginkább vagyont örökölni?". a következő alcímmel: Függetlenül attól, hogy a szüleid meddig élnek, életed melyik szakaszában szeretnél leginkább vagyont örökölni?

A szerző ebben a könyvben egy hasonló felmérést alkalmazott, és kellemesen meglepett, hogy a szlovák állampolgárok nagyon hasonlóan vélekednek, mint az Egyesült Államokban élők. A szavazás során nem kevesebb mint 416 ember szavazott, tehát ez az elképzelés nyilvánvalóan sokaknak elnyerte a tetszését.

A 26-35 év közötti korosztály az az időszak, amikor az emberek családot alapítanak, és amikor a legnagyobb szükségük van a pénzre az életükben. Ugyanakkor ebben a korban már kellően felelősségteljesek ahhoz, hogy az örökségüket jó helyre tegyék, és ne kocsmákban és a barátaikkal való vad kalandozásokon pazarolják el.

A könyv egyszerűen és érthetően van megírva, ami még azok számára is nagyszerű olvasmánnyá teszi, akik még nem jártasak a személyes pénzügyek és a befektetés témakörében. Bill Perkins remekül bontja le a legfontosabb fogalmakat és elveket, méghozzá úgy, hogy az egyszerre izgalmas és informatív legyen. Személyes tapasztalatait és történeteit is megosztja, ami nagyban növeli a könyv értékét.

Az egyetlen dolog, amit kifogásolnák a könyvben, az az, hogy a szerző egy gazdag ember pozíciójából írja, aki dollármilliókat keresett életében, és így könnyebben ír az élet élvezetéről, mint egy átlagos 50 éves közép-európai állampolgár.

Összességében a Bill Perkins által írt Die With Zero egy kiváló könyv, amely sok értékes információt tartalmaz a személyes pénzügyek témáival kapcsolatban, amelyeket egy kicsit más szemszögből vizsgál - a kiadások megfelelő időzítése és a haszon maximalizálása.

Juraj Hrbatý
Juraj Hrbatý
Chief Executive Officer
Kulcsszavak
Nem található kulcsszó
Cikk megosztása
| |

Legolvasottabb cikkek

Osztalékfizető részvények – megéri bele fektetni? | Finax.eu
11. július 2020

Osztalékfizető részvények – megéri beléjük fektetni?

Rengeteg magyar befektető keresi az osztalékfizető részvényeket. Tájunkon általában tökéletes, folyamatos hozamot kifizető befektetési eszköznek vélik. De tényleg így van ez? Elmagyarázzuk Önnek, miért nem ideális az osztalékfizető befektetés, miért nem kellene rajta gondolkodnia sem és miért vélhetőek jobbnak más befektetési formák.

Bővebben
Mi a befektetés és mit jelent befektetni? | Finax.eu
4. február 2020

Mi a befektetés és mit jelent befektetni?

Ha az ember nem jár utána autodidakta módon, nem tudhatja mit is kell pontosan elképzelni a befektetés alatt és hogyan is kell helyesen befektetni. A Finax készített egy alapvető áttekintést arról, hogy mi is az a befektetés és miért kellene, hogy minden ember életének elválaszthatatlan részét képezze.

Bővebben
Már nem kell gazdagnak lenni ahhoz, hogy vagyonát megfelelően gyarapíthassa | Finax.eu
8. október 2019

Már nem kell gazdagnak lennie ahhoz, hogy vagyonát megfelelően gyarapíthassa

A Finax nagyon vonzó és korrekt befektetési feltételeket kínál, amik egyformák mindenki számára. Olyan lehetőségeket hozunk Magyarországra, amikről eddig a kis befektetők csak álmodhattak.

Bővebben
5. november 2019

Pénzügyi függetlenség – hogyan menjünk fiatalon és gazdagon nyugdíjba

Míg Magyarországon viták folynak arról, hogy miképp tanítsuk meg az embereket spórolni és észszerűen befektetni, külföldön az elmúlt években épp az ellenkező tendencia került előtérbe. Egyre többen raknak félre és fektetik be jövedelmük nagy részét a pénzügyi függetlenség elérése érdekében. A szép dolgok mellett ugyanis pénzért vásárolhatsz valami sokkal értékesebbet is-szabadságot.

Bővebben
Örömmel tájékoztatjuk Önt!
Hívás tervezése
phone-icon