Dr. Milan Brežný – Miért váltam a Finax ügyfelévé

A Finax blogjainak köszönhetően Brežný úr rájött, hogy éveken keresztül előnytelen termékeken keresztül folyt megtakarítása. "Sajnálom ezt, mert akár kétszer annyit is kereshettem volna. " Olvassa el történetét arról, hogy miképp is lett az ügyfelünk.

a Finax csapata | Eredményeink | 10. szeptember 2018

Brežný úr fogorvos. Édesapjával évek óta sok pőstyéni lakos fogáról gondoskodnak. „Azt hiszem, hogy egy ügyes ember vagyok, de annak ellenére, hogy főiskolán tanultam ott csak a fogorvoslás szakmáját tudtam elsajátítani, a pénzügyekről nem sokat tudok. Körülbelül annyit, mint egy átlagember, aki néha bemegy a bankba, ahol felkínálnak neki valamilyen terméket, vagy akit néha felhív egy üzletkötő, egy nagyszerű befektetési lehetőség ajánlásával.

A pénzügyek iránt nem igazán érdeklődtem és nem tudtam, hogy mekkora különbségek vannak a kínálatban lévő pénzügyi termékek között s hogy milyen lehet ennek hatása a hozamok alakulására. A saját pénzügyi tanácsadómtól kapott információk nagyon egyszerűek voltak és a szerződés megkötése után már nem is igazán tartotta velem a kapcsolatot.  Csak a számlakivonatok jöttek rendszeresen e-mailben, amit rendszerint ki se nyitottam. “

Brežný úr a múltban két befektetési termékbe fektetett be. Elsőként a Pioneertól (ma Amundi Asset Management) származó Rytmus P3 rendszeres megtakarítási termékbe. „Azért döntöttem a befektetés mellett, hogy pénzem értéke jobban növekedjen, mint egy folyószámlán. Havonta csak kis összeget tettem félre, így ez anyagilag nem volt megterhelő. “

Szerződését 2008 júliusában regisztrálta és rendszeresen 24 900 forintot küldött ide 14 hónapon keresztül. Ezen idő leforgása alatt a betét teljes összege 348 600 forint volt. 10 év után 2018 augusztusában befektetését lezárta és a kivett összeg 666 900 forint volt. „Miután elolvastam blogukat, ahol összehasonlították a Rytmus program teljesítményét saját portfólióikkal, rájöttem, hogy az eltelt évek alatt megváltozott az elérhető pénzügyi termékek kínálata és ma már sokkal jobb termékeket is lehet találni a piacon. Az a tény szólított meg, hogy a Finaxban azt látom, az ügyfél áll az első helyen. Alacsonyak az illetékek, aminek köszönhetően többet keresek és a nyereségből, a szlovák adójogszabályok szerint, nem kell adót fizetnem. A Finaxnál is hasonló dinamikus 90:10 profilom jött ki, viszont jelentősen többet kerestem volna, mint az Amundinál. “

Az Amundinál történő befektetés Brežný úr számára évente 7%-os értéknövekedést hozott. Indexalapokba történő befektetéssel, ugyanekkora kockázat mellett és ugyanilyen idő alatt, ez az érték 1 071 900 forint lett volna, ami éves szinten 12,5 %-os növekedést jelent, jelentősen többet, mint amit az Amundi produkált.

„Amikor megláttam, hogy milyen jövedelmező és egyszerű lehet a befektetés, úgy döntöttem, hogy az Amsliconál lévő pénzügyi termékemet is lezárom. Tetszik nekem, hogy a Finax magas szintű rugalmasságot kínál és a befektetést bármikor növelhetem, vagy akár ki is vonhatom. “

Két év alatt Brežný úr az Amslico három alapjába több mint 2 250 000 forintot fektetett be. Amikor befektetését lezárta, 2 337 900 forintot vett ki végül. Ha ugyanezt az összeget ETF index alapokba fektette volna, azokkal a feltételekkel, amit a Finax kínál, befektetésének értéke 2 488 200 forint lett volna. Míg az Amsliconál befektetése éves szinten 3,9 %-kal gyarapodott, az ugyanilyen kockázati szintet felmutató indexalap profil évi 9,9 %-os gyarapodást jelentett volna.

Brežný úr két befektetését az eredeti kezelőktől az intelligens befektetésekbe hozta át. „A Finax a befektetési vagyonom átvezetéséért még meg is jutalmazott az illetékekből levont kedvezménnyel – 300 000 forint 5 éven keresztüli díjmentes kezelésével.  A kedvező termék így még kedvezőbbé válik. “

„Örülök, hogy a Finax blogok javították pénzügyi tudatosságomat. Ugyan befektetéseim korábban is jobb teljesítményűek voltak, mint a bankban, de végül rájöttem, hogy az Amundin és az Amslico-n keresztül történő befektetés sem volt valami előnyös. A Finaxot biztosan ajánlani fogom mindenkinek, aki szeretné hatékonyan gyarapítani megtakarításait. Ismerőseimnek már ajánlásokat is küldtem a Finaxhoz történő regisztrációjukhoz, amivel még tovább tudom csökkenteni az amúgy is alacsony illetékek nagyságát. “

Szeretné, ha megnéznénk pénzügyi
termékei előnyösségét?

Szeretné, ha megnéznénk pénzügyi
termékei előnyösségét?

Kérjen 15 perces ingyenes visszahívást szakértőnktől


Mi is köszönjük Brežný úrnak, hogy ügyfelünk lett. Mi az ön története? Írjon nekünk pénzügyi termékeiről, szívesen véleményezzük azokat.

Értékelje a cikket:
Dr. Milan Brežný – Miért váltam a Finax ügyfelévé
Értékelés: 4.5 4
a Finax csapata
a Finax csapata
Kulcsszavak
Eredményeink
Cikk megosztása
| |

Legolvasottabb cikkek

8. október 2019

Már nem kell gazdagnak lennie ahhoz, hogy vagyonát megfelelően gyarapíthassa

A Finax nagyon vonzó és korrekt befektetési feltételeket kínál, amik egyformák mindenki számára. Olyan lehetőségeket hozunk Magyarországra, amikről eddig a kis befektetők csak álmodhattak.

Bővebben
Pénze 5 újévi kívánsága | Finax.pl
7. január 2020

Pénze 5 újévi kívánsága

Halóóó, ezek mi vagyunk, a te pénzed! Meg tudnál állni egy pillanatra, hogy elolvashasd, milyen újévi kívánságaink vannak? Már éppen eleget fütyültél ránk! Most már mi is azt akarjuk, hogy gondoskodj rólunk.

Bővebben
Gazdag akar lenni? Fektessen be hosszútávon | Finax.hu
31. október 2019

Gazdag akar lenni? Fektessen be hosszútávon

A világ egyik leggazdagabb embere, Warren Buffett, első részvényeit 11 éves korában vásárolta és vásárolja azóta is szünet nélkül. Ez mellett gyakran mondogatja:”Sajnálom, hogy nem kezdtem hamarább a vásárlást”. Buffettnek a gazdagsághoz vezető útja az összetett kamatozás iskolapéldája. Vagyona 99%-át ugyanis 50. évének betöltése után szerezte.

Bővebben
Befektetési lehetőséget hozott a koronavírus | Finax.hu
11. március 2020

Befektetési lehetőséget hozott a koronavírus

Az egész világot elárasztották a koronavírussal kapcsolatos félelmek. Főleg a Kínán kívüli terjedése nem hagyta hidegen a pénzpiacokat sem és az utolsó napok bizony megrengették azt. Vessünk egy pillantást miképp befolyásolja a jelenlegi helyzet személyes pénzügyeit és milyen befektetési stratégia ajánlott az ilyen helyzetben.

Bővebben