Finax Blog

Információk, amelyek segítik Önt a megfelelő befektetésnél

Mi a fontosabb: a megtakarítás vagy a befektetés?

Azt mondják, hogy a befektetés a pénzügyi siker kulcsa. A gazdagságra való törekvés során gyakran sok időt töltünk azzal, hogy megtaláljuk azt a befektetést, amely a legmagasabb hozamot képes biztosítani számunkra. Ugyanakkor kiderült, hogy lehet rossz helyen keresgélünk...

Klaudia Sibielak | Személyes pénzügyek | 18. január 2024

2023 végére a "befektetés" kulcsszó kezdte jelentősen megelőzni a "megtakarítás" kifejezést a Google keresési eredmények között, és az ezt követő napokban csak növelte előnyét.

Ez nem meglepő. Hiszen az utóbbi évek során a lakosság leginkább a megtakarításokra összpontosított, ami érthető is volt a magas inflációs környezet miatt, amely azt eredményezte, hogy kevesebben voltak képesek befektetni, vagy akár félretenni valamilyen összeget. Szerencsére az utóbbi hónapokban végre erőteljes csökkenő tendenciát vett. A jelenlegi piaci fellendülés azonban már a befektetésre is okot adott, még a kisbefektetők számára is. A Google Trends adatai pedig egyértelműen megerősítik ezt.

Hosszú távon a gazdasági fellendülés és a válság időszakai váltakoznak. A jelenlegi helyzetben, egy nehéz időszakot követően, amikor is hosszabb ideig leginkább a megtakarítások témája volt előtérben, az utóbbi időben pedig egyre nagyobb figyelem irányul a befektetések irányába, fel szükséges tennünk a kérdést. Mi a fontosabb hosszú távon: a megtakarítás vagy a befektetés?

Hogyan válhat gazdaggá?

Hosszú ideje köztudott, hogy a gazdagság megteremtésének kulcsa az, hogy kevesebbet költsünk, mint amennyit keresünk, és a felhalmozott többletet befektessük. Idővel a kamatos kamat erejének köszönhetően a kis összegekből nagy összegek lesznek, és minél korábban kezdjük el, annál többet halmozhatunk fel a befektetési időtáv végére.

Ilyen tanácsokat adott másoknak George S. Clason, a népszerű pénzügyi könyv, "Babilon leggazdagabb embere" szerzője is, amely még 1926-ban látott napvilágot.

Ezen elvek követése a siker receptje. De vajon melyik tényező befolyásolja leginkább a befektetés végeredményét? A befektetés megtérülési rátája, vagy talán... a megtakarítások mértéke?

Jelentősebb-e a megtakarítás, mint a megtérülési ráta?

Úgy döntöttünk, hogy utána járunk. Charlie Bilello „Twitteren” közzétett táblázatából merítettünk ihletet, és elvégeztük a saját számításainkat, bár az eredményt már ismertük.

Utánanéztünk, hogy egy 30 éves befektetési időtáv végén a teljes megtakarítási időszak alatt havi nettó 1250 euró értékű jövedelemnél mekkora lenne a befektetés teljesítménye. Elemeztük az eredményeket különböző hozamráták és különböző megtakarítási ráták esetén. Milyen következtetésekre jutottunk?

Kiderült, hogy bár a megtérülési ráta nyilvánvalóan befolyásolja a befektetés végeredményét, a vagyonunk végső értékére nagyobb hatással van az, hogy mennyit vagyunk képesek megtakarítani.

Amennyiben Ön 30 éven keresztül minden évben jövedelmének 1%-át fekteti be, és minden egyes évben sikerül 10%-os reálhozamot elérnie - és tudnia kell, hogy ezt az eredményt, amely magasabb a hosszú távú piaci átlagnál, nagyon nehéz elérni -, a befektetési időszak végén 27 292 eurót keres majd.

Ha azonban már most is képes félretenni évi jövedelmének a 10%-át, de a befektetése évente ténylegesen csak "vacak" 1%-os hozamot termel - akkor 30 év után a számláján 52 582 euró lesz, azaz majdnem kétszer annyi!

A befolyásolható tényező

Bár a befektetések megtérülési rátája lényeges, viszont nem áll a közvetlen befolyásunk alatt. Számos makro- és mikrogazdasági tényezőtől függ. Bár megpróbálhatjuk megjósolni, hogy ezek közül melyik fog bekövetkezni egy adott időszakban, ezt nem tudjuk 100%-os bizonyossággal megtenni, vagy pontosan meghatározni a hatásukat. Végül is, ahogy azt folyamatosan megjegyezzük, a befektetés kockázattal jár.

Másrészt a megtakarítási ráta olyan tényező, amelyet képesek vagyunk reálisan befolyásolni. Ne áltassuk magunkat, nem mindenki tudja havonta félretenni a fizetése egy jelentősebb részét.

Ha azonban növelni szeretnénk a megtakarítási rátát, akkor mind a kiadások csökkentése, mind a bevételek növelése terén bőven akad arra lehetőségünk.

Hogyan növelhető a megtakarítási ráta?

Véleményünk szerint a befektetésnek egyszerűnek kell lennie - és a Finax vállalata által nyújtott passzív befektetés, éppen ilyen. Egy robot-tanácsadó gondoskodik megtakarításaik megsokszorozásáról, míg egy ETF-ekből álló diverzifikált portfólió a hosszú távú átlagos piaci hozamot hivatott reprodukálni. Eközben Ön a még jobb eredmények elérése érdekében a költségvetése kezelésére összpontosíthat.

Ezért próbálunk rendszeresen segíteni Önnek abban, hogy minimalizálja kiadásait. Tekintse meg blogunkat, hogy megtudja, hogyan csökkentheti élelmiszer-, villany-, gáz-, víz- vagy üzemanyagszámláit. Megtanítjuk, hogyan spórolhat napi, heti és havi szinten.

Mint az látható, bár a megtérülési ráta határozza meg a befektetésünk végeredményét, a vagyonépítés kulcsfontosságú része, hogy jövedelmünk mekkora részét fektetjük be.

Gondoskodjanak tehát a megtakarításaikról. A befektetést pedig bízzák ránk.

Klaudia Sibielak
Klaudia Sibielak
Branch Coordinator
Kulcsszavak
Nem található kulcsszó
Cikk megosztása
| |

Legolvasottabb cikkek

Osztalékfizető részvények – megéri bele fektetni? | Finax.eu
11. július 2020

Osztalékfizető részvények – megéri beléjük fektetni?

Rengeteg magyar befektető keresi az osztalékfizető részvényeket. Tájunkon általában tökéletes, folyamatos hozamot kifizető befektetési eszköznek vélik. De tényleg így van ez? Elmagyarázzuk Önnek, miért nem ideális az osztalékfizető befektetés, miért nem kellene rajta gondolkodnia sem és miért vélhetőek jobbnak más befektetési formák.

Bővebben
Mi a befektetés és mit jelent befektetni? | Finax.eu
4. február 2020

Mi a befektetés és mit jelent befektetni?

Ha az ember nem jár utána autodidakta módon, nem tudhatja mit is kell pontosan elképzelni a befektetés alatt és hogyan is kell helyesen befektetni. A Finax készített egy alapvető áttekintést arról, hogy mi is az a befektetés és miért kellene, hogy minden ember életének elválaszthatatlan részét képezze.

Bővebben
Már nem kell gazdagnak lenni ahhoz, hogy vagyonát megfelelően gyarapíthassa | Finax.eu
8. október 2019

Már nem kell gazdagnak lennie ahhoz, hogy vagyonát megfelelően gyarapíthassa

A Finax nagyon vonzó és korrekt befektetési feltételeket kínál, amik egyformák mindenki számára. Olyan lehetőségeket hozunk Magyarországra, amikről eddig a kis befektetők csak álmodhattak.

Bővebben
5. november 2019

Pénzügyi függetlenség – hogyan menjünk fiatalon és gazdagon nyugdíjba

Míg Magyarországon viták folynak arról, hogy miképp tanítsuk meg az embereket spórolni és észszerűen befektetni, külföldön az elmúlt években épp az ellenkező tendencia került előtérbe. Egyre többen raknak félre és fektetik be jövedelmük nagy részét a pénzügyi függetlenség elérése érdekében. A szép dolgok mellett ugyanis pénzért vásárolhatsz valami sokkal értékesebbet is-szabadságot.

Bővebben
Örömmel tájékoztatjuk Önt!
Hívás tervezése
phone-icon