Finax Blog

Információk, amelyek segítik Önt a megfelelő befektetésnél

Prokop Dániel – Vonzónak találom a pénzügyi szabadság gondolatát

A nevem Dániel és 23 éves vagyok. Az autóiparban dolgozom, mechatronikai pozícióban. Épp három éve, hogy a középiskola elvégezése után aktív keresővé váltam, ekkor kezdtem érdeklődni a pénzügyeim kezelésének új módjai iránt. Nagy fordulat volt számomra, amikor rájöttem, hogy a pénzt sokkal hatékonyabban lehet kezelni, mint csak a napi árufogyasztásra fordítani, ami lényegében csak pár pillanat erejéig tesz boldoggá. Ekkor döntöttem úgy, hogy többet foglalkozom a pénzemmel, és igyekszem azt gyarapítani.

a Finax csapata | Eredményeink | 9. november 2020

Így kezdtem megismerkedni a befektetések és a pénzpiacok világával, és ekkor kezdett el vonzani a pénzügyi szabadság gondolata. Lenyűgözött, hogy hogyan tud a vagyon még több vagyont szülni és mi is áll a pénzügyi függetlenséghez vezető út hátterében. Végül annyira érdekesnek tartottam a témát, hogy beiratkoztam közgazdasági és menedzsment szakra, ahol jelenleg is tanulok. Viszont akkor még nagyon keveset tudtam a megtakarítási lehetőségek világáról. Ez tükröződött az első lépéseimen is, amikor meggondolatlanul, kellő előismeret nélkül kezdtem befektetésbe. Azt hittem, hogy a megfelelő befektetési megoldásokért elég elmenni a bankba, vagy egy pénzügyi tanácsadóhoz, és az ölembe hullik a tökéletes megoldás.

Az Amundi befektetési alappal kapcsolatos első élményeim nem hozták meg a várt reményeket. Nem éreztem megfelelőnek ezt a döntést, különösen a magas díjak és a hozamokat sújtó adók miatt. Utólag viszont azt is látom, hogy sok tapasztatot szereztem, mert az ember saját hibáiból tanul a legtöbbet, és ez indított a változtatásra is. Elkezdtem magamra hagyatkozni, és szélesítettem a befektetési látókörömet.

Kezdjen el befektetni még ma 


Ekkoriban találkoztam a Finax-szal. Tetszett a koncepciójuk, és lenyűgöztek a startupjuk ambiciózus tervei és üzleti modellje. A 2019 júniusában egy rendezvényükön lehetőségem nyílt személyesen találkozni az alapítókkal és a befektetési bizottságban lévő csapattal. Nagyon ambiciózusnak és céltudatosnak tűntek számomra. Tetszett az elképzelésük, hogy tisztességes befektetési terméket hozzanak a szlovák, magyar, lengyel és még jó pár európai piacra, és tegyenek a régiónkban élők pénzügyi tudásáért. Ezért végül otthagytam a befektetési alapot, és a Finax mellett döntöttem. Regisztráltam, majd nem sokkal később létrehoztam náluk az első befektetési számlámat.

A befektetés folyamán nagyon fontos számomra, hogy biztonságban érezzem magam és meggyőződjek arról, hogy a pénzem megfelelő helyen van. Mindmáig azt tapasztalom, hogy a Finaxban jól gondoskodnak a pénzemről. Végtére is, a pénz nem terem a semmiből, megfelelő és felelőségteljes magatartásra van szükség a gyarapításához. Sok érv szólt amellett, hogy a Finaxon keresztül fektessek be. A passzív ETF-ek használatával történő befektetés, az alacsony díjak, az átláthatóság, az automatizált átsúlyozás és a TBSZ számla, amelyet talán, mint egyetlen külföldi befektetési társaság kínálnak. Cikkeik és webinárjaik révén folyamatosan részt vesznek a pénzügyi tudatosság fejlesztésében. Személyesen pedig nagyra értékelem, hogy könnyen elérhetőek és minden alkalommal segítőkészen állnak hozzám.

Tudom, hogy a pénzügyi szabadság kitűzésével meglehetősen magasra tettem a mércét, és hogy ez nem fog menni csak úgy, egyik napról a másikra. De nekem is nem az a célom, hogy milliomos legyek. Odáig valószínűleg nem jutok el. Viszont annyit szeretnék érni, hogy az átlagosnál legalább egy kicsivel jobb életszínvonalon élhessek.

Az én igényeimnek legmegfelelőbb befektetési célok a vagyongyarapítás, ingatlanvásárlás és nyugdíjmegtakarítás. A vagyongyarapítással az a célom, hogy passzív jövedelmet teremtsek, és így ne csak egy bevételi forrástól függjek. Erre a célra havonta 150 eurót teszek félre. Az ingatlanvásárlási célú megtakarításom a jelzáloghitel megszerzéséhez visz majd közelebb. Kellő önerővel kell rendelkeznem ahhoz, hogy az ingatlanvásárlás költségét jelzáloghitellel tudjam megoldani. Így elkerülhetem a magas kamatlábakkal járó, drága fogyasztási hitelek általi finanszírozást és a jövőbeli költségvetésem valamivel jobb lesz majd. E célból havonta 50 eurót fektetek be. Fontosnak tartom a nyugdíjra való takarékoskodást is, mivel nem támaszkodhatok kizárólag az államra. Csak az én kezemben van, hogy mekkora lesz majd a nyugdíjam. Erre a célra jelenleg havi 30 eurót teszek félre.

Miután látták a lelkesedésemet, ismerőseimnek is megtetszett a befeketetés lehetősége. Eddig hat ismerősöm nyitott számlát a Finaxnál, amelynek köszönhetően én magam is plusz kedvezményekhez juthatok. Például a 15 éves testvérem is a Finaxban kezdett félretenni, ő konkrétan havi 50 eurót szán rá. Örülök, hogy a látja a befektetés értelmét, és a példámat látva ő is megpróbálja egyengetni a saját útját, hogy egy nap ő is átélhesse a pénzügyi szabadság örömét.

Persze, nem könnyű döntést hozni ebben a kérdésben, különösen, ha az ember pénzügyileg nem elegendően képzett, vagy éppen teljesen kezdő a befektetések terén. De az eddigi ismereteim és tapasztalataim nyomán látom, hogy a Finax startégiája jelenti az ideális módját a pénz hosszú távú gyarapításának, és ezért szívesen használom a befektetések világába való ugródeszkaként. 

Tegyen szert magasabb hozamra 

Próbálja ki az alacsony költségű ETF alapokat adóhatékonyan.


Úgyhogy ezúton szeretnék köszönetet mondani Juraj Hrbatý-nak és Radoslav Kasíknak, amiért egy olyan társaságot hoztak létre, amely elősegíti a pénzügyi szektor befektetéseivel és oktatásával kapcsolatos tudatosság terjesztését. Örülök, hogy nem csak a jövőbeli céljaimat támogatom a befektetésemmel, hanem a Finax küldetését is. Azt tapasztalom, hogy a kitűzött céljuk, hogy tisztességes befektetési terméket hoznak a magyar és régiónkbeli piacokra, és munkájukkal továbbfejlesztik az itt élők befektetési nézeteit, az idők során nem marad üres reklámszöveg, hanem továbbra is ragaszkodnak ezekhez a szilárd elvekhez, mint eddig tették.

PS: Nincs jobb, mint elégedett ügyfélnek lenni…

a Finax csapata
a Finax csapata
Kulcsszavak
Eredményeink
Cikk megosztása
| |

Legolvasottabb cikkek

Osztalékfizető részvények – megéri bele fektetni? | Finax.HU
11. július 2020

Osztalékfizető részvények – megéri beléjük fektetni?

Rengeteg magyar befektető keresi az osztalékfizető részvényeket. Tájunkon általában tökéletes, folyamatos hozamot kifizető befektetési eszköznek vélik. De tényleg így van ez? Elmagyarázzuk Önnek, miért nem ideális az osztalékfizető befektetés, miért nem kellene rajta gondolkodnia sem és miért vélhetőek jobbnak más befektetési formák.

Bővebben
Mi a befektetés és mit jelent befektetni? | Finax
4. február 2020

Mi a befektetés és mit jelent befektetni?

Ha az ember nem jár utána autodidakta módon, nem tudhatja mit is kell pontosan elképzelni a befektetés alatt és hogyan is kell helyesen befektetni. A Finax készített egy alapvető áttekintést arról, hogy mi is az a befektetés és miért kellene, hogy minden ember életének elválaszthatatlan részét képezze.

Bővebben
Már nem kell gazdagnak lenni ahhoz, hogy vagyonát megfelelően gyarapíthassa | Finax.eu
8. október 2019

Már nem kell gazdagnak lennie ahhoz, hogy vagyonát megfelelően gyarapíthassa

A Finax nagyon vonzó és korrekt befektetési feltételeket kínál, amik egyformák mindenki számára. Olyan lehetőségeket hozunk Magyarországra, amikről eddig a kis befektetők csak álmodhattak.

Bővebben
5. november 2019

Pénzügyi függetlenség – hogyan menjünk fiatalon és gazdagon nyugdíjba

Míg Magyarországon viták folynak arról, hogy miképp tanítsuk meg az embereket spórolni és észszerűen befektetni, külföldön az elmúlt években épp az ellenkező tendencia került előtérbe. Egyre többen raknak félre és fektetik be jövedelmük nagy részét a pénzügyi függetlenség elérése érdekében. A szép dolgok mellett ugyanis pénzért vásárolhatsz valami sokkal értékesebbet is-szabadságot.

Bővebben
Örömmel tájékoztatjuk Önt!
Hívás tervezése
phone-icon